2015. november 20., péntek

Csipke

Ezt a babzsákot nagyon vártam! Első látásra beleszerettem az anyag finom mintájába, izgatottam vártam a pillanatot, amikor végre lesz időm elkészíteni belőle a megálmodott fotelt.

Elkészült és elégedett vagyok. Abszolút finom és nőies lett, olyan ahogy megálmodtam. Kíváncsian várom ki lesz a tulajdonosa. Bárkié lesz, remélem szeretni fogja:).


2015. november 18., szerda

Kezdődik az ünnep!!!

Kezdődik az ünnepi készülődés!!!! Ebben a tavaszias melegben eddig semmi kedvem nem volt karácsonyi dekoráción agyalni, lakást dekorálni, de kedden szép ködös reggelre ébredtünk:). Gyorsan végeztem a hivatalos ügyeim intézésével és így ajándékba kaptam pár szabad órát, amit vásárlással, ajándék ötletek kutatásával, laza nézelődéssel töltöttem. Ajánlom mindenkinek ezt a programot, én  ötletekkel teli, világmegváltós hangulatba kerültem. Minden évben igyekszem ezt az időszakot a decemberi rohanás, ezer program és teendő ellenére varázslatossá tenni a családom számára, ezért minden napra kis adventi zsákocskát készítek a lányoknak, férjem pedig tavaly sörös rekeszből készített adventi naptárt kapott. Hogy idén mi kerül a zsákocskákba, dobozkákba az titok (családtagok is olvassák a blogom), de nagyon jó dolgokat találtam és mosolyogva tértem haza. Itthon átragasztottam a hangulatom a gyerekekre is, este elkészült az ajtódísz. Az idei kicsit őrült, kicsit bohó és szertelen, de nagyon vidám! 


2015. november 14., szombat

Idő,idő,idő

Ezer ötletem van, sorra érkeznek a szebbnél szebb anyagaim, dolgozom, tervezek nap mint nap, mégsem haladok olyan ütemben ahogy szeretném. Néha úgy érzem két élet, napi 48 óra sem lenne elég a terveim megvalósításához és a családom boldoggá tételéhez. Úgy érzem nagy fába vágtam a fejszém amikor eldöntöttem, hogy magam készítem el a honlapom is. Nem volt egyszerű, nagyon megküzdöttem vele, még nem a legbonyolultabb kivitel, de büszkén jelenthetem, hogy működik, az enyém és a lényeg amiért létrehoztam, a BABZSÁKJAIM már láthatóak benne. Informatikusok, ti most biztos mosolyogtok, de én boldog és rettentően fáradt vagyok most:).

2015. november 6., péntek

Anyagok

Ma vásároltam. Nem is keveset! A szürke cicás anyaghoz találtam hozzá illő pirosat középnek, az autós anyaghoz vettem feketét, ebből XL-es nagyfiús/apukás babzsák készül, aztán szembejött egy gyönyörű kék, amit nem lehetett otthagyni és egy vagány csíkos farmeranyag. Épp kiszabtam a cicás anyagom (már szárad a közepének szánt piros a beavatás után), amikor megérkezett futárral a sok-sok méter belsőnek való vászon. Súgva merem csak bevallani, hogy egy rendelésem még meg sem érkezett újabb mesés anyagokkal:). 
A honlapom készül, de mivel nem vagyok programozó, elakadtam egy picit a folyamatban, úgyhogy ma varrok inkább. Szép napot és jó hétvégét nektek! Napsütést ígértek az időjósok:)!



2015. november 2., hétfő

Előzetes

Gyönyörű anyagokat szereztem, sokat varrtam és elkészült néhány babzsák is.  Kedvencem a farmer, mely igazi recycled/újrahasznosított darab, régi nadrágokból készült és pillanatok alatt családi kedvenc lett .
Sok-sok munka áll mögöttem és előttem is. Készítem a honlapom, hogy mindegyik elkészült babzsákot bemutathassam és elérhetővé tegyem számotokra. Ha addig is beleszerettek valamelyikbe, írjatok és megbeszéljük hogyan lehet a tiétek.

A farmer, természetesen XL :)
...és a többi elkészült darab, egyenlőre belső nélkül....
M-es méret
M-es méret
M-es méret

Egy csajos L-es :)
Ovis S-es méret
Varrásra várva